Kísérlet a magyar hivatalos filozófiai élet Nyugat-képének rekonstrukciójára (1957–1980)

Absztrakt

Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy a szocialista Magyarország egy ellentmondásokkal teli időszakában – az 56-os forradalmat követő időszaktól a filozófusok ellen induló eljárásokat követő évekig – hogyan változott a nyugati filozófiai irányzatok megítélése az akadémiai életben. Az elemzéshez a hivatalos filozófiai folyóirat, a Magyar Filozófiai Szemle recenzió rovatát olvasva rendelkezésemre állt egy változatlan struktúra és egy kezelhető forrásmennyiség, amelynek tanulmányozásával, statisztikai és tartalmi elemzésével átfogó képet kaphattam a „hivatásos filozófusok” nyugati irodalomról szóló interpretációjáról. Bemutatom, hogy a vizsgált korszakban több időszakot is azonosítani tudunk, amikor a hatalom adminisztratív intézkedései ellenére tág problémahorizont és az értelmezési perspektívák változatossága határozza meg a szemlézés gyakorlatát. De míg a hatvanas évek derekát a marxista elemzési perspektívák differenciálódása jellemezte, a hetvenes évek végén a szaktudományok fejlődése, a politikai kritika lehetőségének kiszorítása a filozófiai diszciplínák (például az esztétika, szociológiaelmélet, tudományfilozófia) professzionális művelésének, ideológiától való mentesítésének irányába hatott. Ez a tendencia egyúttal a társadalomkritikai szempont kiszorulását is magával hozta.